Vételi ajánlással kezdte meg a Magyar Telekom részvényenek követését az MBH Bank elemzője, az egyéves célár 1238 forint, ami a jelenlegi árfolyamhoz képest 16 százalékos felértékelődési potenciált jelent.
Nagy érdeklődés mellett indult el a 108 milliárd forintos keretösszegű Otthonfelújítási Program, ami az 1990. december 31. előtt épült családi házak energetikai felújítását célozza meg. A program piaci hatásairól, a zöld hitelezés térnyeréséről, az első hetek tapasztalatairól és az esetleges folytatásról kérdezte a Portfolio Ginzer Ildikót, az MBH Bank standard kiszolgálásért felelős üzleti vezérigazgató-helyettesét.
A magyar cégek versenyképességének egyik alappillére, hogy meg tudjanak jelenni a külföldi piacokon. Ennek támogatására írt alá nemrég együttműködési megállapodást az MBH Bank és a HEPA Magyar Exportfejlesztési Ügynökség. A kooperáció célja, hogy hatékonyabban segítsék az exportpiacokon működő vagy azokra készülő magyar cégeket. Többek között erről kérdeztük Kollega-Tarsoly Dánielt, az MBH Bank egyedi üzletfejlesztésért felelős ügyvezető igazgatóját.
Új kibocsátói minősítéseket adott a Moody’s Investor Service az MBH Jelzálogbanknak, megjegyezve, hogy az MBH Jelzálogbank minősítései egy fokozattal a többségi tulajdonos MBH Bank minősítései alatt vannak, mert nem kellően magas (52%) a bank részesedése a jelzálog-refinanszírozással foglalkozó hitelintézetben. Bár nem említi a hitelminősítő, a jelzálogbank 39,7%-os tulajdonosa jelenleg a Magyar Posta.
A diákszámlák a fiatal, általában még tanuló vagy kezdő munkavállaló felnőttek számára készültek, az ő igényeiket és anyagi lehetőségeiket figyelembe véve lettek kialakítva. Bármelyik banknál választjuk is ezt a számlatípust, biztosan kedvezőbb feltételekkel találkozunk, mint egy hagyományos lakossági folyószámla esetén, ettől függetlenül az egyéni szempontok szerint érdemes mérlegelni, hogy melyik számunkra a legmegfelelőbb. Kutatásunkban arra keressük a választ, hogy milyen szempontok alapján választanak a családok és a fiatalok az elérhető diákszámla-konstrukciók közül.
A szülők általában már 16-17 éves korú gyerekeiknek is nyitnak bankszámlát, de legkésőbb az egyetemi tanulmányok megkezdésével megkerülhetetlenné válik a folyószámla-nyitás: már az egyetemi beiratkozás során kötelező bankszámlaszámot megadni, illetve a diákmunka-központok is utalással rendezik a fizetéseket. Kutatásunkban arra keressük a választ, hogy milyen szempontok alapján választanak diákszámla-konstrukciót a leendő ügyfelek, illetve milyen tanácsokkal segíti őket a családjuk.
A diákszámlák kifejezetten a fiatal, még tanuló korosztálynak készültek, az ő igényeiket és lehetőségeiket figyelembe véve lettek kialakítva. Bármelyik banknál választjuk is ezt a számlatípust, biztosan kedvezőbb feltételekkel találkozunk, mint egy hagyományos lakossági folyószámla esetén, ettől függetlenül az egyéni szempontok szerint érdemes mérlegelni, hogy melyik számunkra a legmegfelelőbb. Aki először nyit bankszámlát, könnyen érezheti magát elveszve a konstrukciók között. Ilyenkor érdemes egy banki ügyintéző vagy idősebb felnőtt segítségét kérni. Kutatásunkban arra keressük a választ, hogy milyen szempontok alapján választanak a családok és a fiatalok az elérhető diákszámlák közül.
A fiatal felnőttek első önálló bankszámlája általában egy diákszámla. Ezek a konstrukciók kifejezetten a fiatal, még tanuló korosztálynak készültek, az ő igényeiket és lehetőségeiket figyelembe véve lettek kialakítva. Bármelyik banknál választjuk is ezt a számlatípust, biztosan kedvezőbb feltételekkel találkozunk, mint egy hagyományos lakossági folyószámla esetén, ettől függetlenül az egyéni szempontok szerint érdemes mérlegelni, hogy melyik számunkra a legmegfelelőbb. Kutatásunkban arra keressük a választ, hogy milyen szempontok alapján választanak a családok és a fiatalok az elérhető diákszámla-konstrukciók közül.
Az egyetemi felvételi ponthatárokat hamarosan kihirdetik, ezért időszerű áttekinteni a bankok diákszámla-kínálatát. Sokan maradnak ugyanannál a banknál, ahol az első számlájukat megnyitották, ezért a pénzintézetek rendkívül kedvező ajánlatokat kínálnak az új ügyfeleknek. Kutatásunkban arra keressük a választ, hogy milyen szempontok alapján választanak a családok és a fiatalok az elérhető diákszámla-konstrukciók közül.
Az idén 2,7 százalékos gazdasági növekedésre számítanak az MBH Bank szakértői, akik ma tették közzé negyedévente frissülő előrejelzésüket. A lakossági fogyasztás fokozatos élénkülése húzza a gazdaságot, ám az ipari fellendülés várat magára. Jövőre már a beruházások is pörgetik a gazdaságot, ezért 4% feletti bővülést várnak a közgazdászok.
Az MBH Bank értékesítette összes BIF-részvényét, közvetlen tulajdonrésze így nullára csökkent a vállalatban - derült ki a BÉT honlapján közzétett tájékoztatásból.
A hazai lakóépületek legalább 80 százaléka 1990 előtt épült, a lakásállomány nagyjából 40 százaléka pedig energetikai szempontból rossz kategóriába sorolható, a lakóingatlanok energiahatékonyságának javítása indokolt – hangsúlyozták az MBH Bank szakértői az Otthonfelújítási program indulása kapcsán tartott sajtótájékoztatón. A program során mintegy 20 ezer lakás energetikai korszerűsítése valósulhat meg a Magyar Fejlesztési Bank által biztosított 108 milliárd forintnyi forrásból. Az Otthonfelújítási Program fókuszában a családi házak, a Kádár-kockák lesznek, a felújítási munkálatok középpontjában a homlokzati és födémszigetelés, a nyílászárók cseréje és a fűtési rendszer korszerűsítése lesznek. Az MBH a programhoz kapcsolódó új hiteltermékeket is kidolgozott.
Az utóbbi időszakban folyamatosan nő a személyi kölcsön igénylések száma Magyarországon, tavaly 12%-kal többen vettek fel ilyen típusú hitelt, mint 2022-ben. Ez is mutatja, hogy a személyi kölcsön több százezer hazai háztartásnak jelenthet segítséget váratlan vagy kisebb-nagyobb tervezett kiadások esetén. A Pénzcentrum kutatásában többek között arra kerestük a választ, hogy mik azok a szempontok, amelyek a személyi kölcsön felvétele mellett szólnak, és milyen az ideális igénylési folyamat. A beérkező válaszok alapján az alacsony kamatok és a rugalmas pénzügyi konstrukció mellett a banki és a digitális ügyintézés lehetősége is meghatározó tényezők a hiteligénylés során.
A bankszektor átlagát jelentősen meghaladó mértékben, 14,5%-kal gyarapodott az elmúlt egy évben az MBH Bank hitel- és 18%-kal a betétállománya, ezen belül kiemelkedett az első negyedév, amelyben először jelentek meg a Fundamenta mérlegtételei a teljes csoport számai között. A lakáskassza nélkül számított számviteli nyereség 49,1 milliárd, a korrigált adózott eredmény 79,3 milliárd forint lett, utóbbi 13%-kal elmarad a tavalyi első negyedévestől, miután a kamateredmény már csökkent.
Sokat vár a hazai agrofood-szektor a vidékfejlesztési forrásoktól, amely jelentős támogatást jelent az ágazat megújulásában és az így megvalósuló fejlesztésektől évekig tartó versenyképességi javulást remélnek az ágazati szereplők. Bonyolítja a helyzetet, hogy sem a mezőgazdaság egésze, sem az élelmiszeripar nincs igazán jó bőrben manapság – még ha felkészült és eredményes szereplőket találhatunk is.
Jelentős lépést tehet előre a hamarosan érkező pályázati források segítségével a magyar élelmiszerágazat, amely komoly történelmi és piaci zavaroktól szenvedett az elmúlt száz évben – mondta el Hollósi Dávid, az MBH Bank Agrár- és Élelmiszeripari Üzletágának ügyvezető igazgatója a Portfolio AgroFood 2024 Konferencián. Az előadást követő kerekasztal-beszélgetés résztvevői szerint valóban sokat számít az érkező forrástömeg, és fontos lenne a projektelőkészítő munka során elkerülni a buktatókat.
Megerősítette a Masterplast részvényeire vonatkozó 4036 forintos célárát és vételi ajánlását az MBH Bank elemzője mai elemzésében, amivel a társaság legutóbbi negyedéves gyorsjelentésére, és múlt héten tartott éves befektetői napjára reflektálnak.